Elment a Kossuth iskola örökös tagja
Mély fájdalommal a szívünkben búcsúzunk kollégánktól, egykori igazgatónktól, Závodi Gyulánétól, Katitól.
Egy megvalósuló gyermekkori álom a tanítói, majd a tanári pályán, 38 kossuthos év élete első és egyetlen munkahelyén, két évtizedes kimagasló igazgatói tevékenység… Mindezt áthatotta a végtelen hivatástudat, a szakmai alázat és a gyermekszeretet. Hatalmas tudásával, az örökös megújulás képességével állt példaként tanítványai és kollégái előtt.
Kifogyhatatlan energiáinak, hitének és elkötelezettségének köszönhetően alakult ki a Kossuth iskola mai arculata. Ő maga is igazgatói munkája legnagyobb sikerének tartotta a két tanítási nyelvű képzés magas szintű megvalósítását.
Elismerésként Budafok-Tétény Önkormányzatának képviselőtestülete 2005-ben és 2012-ben is Tóth József-díjjal, az Év Intézményvezetője címmel tüntette ki Őt.
Tantestületünk, diákjaink és a szülői közösség nevében is köszönettel tartozunk ezért a gazdag örökségért, melynek méltó folytatói kívánunk lenni.
Búcsúzóul az Ő szavait idézzük:
„A szívemben, a lelkemben, a gondolataimban és az álmaimban is tovább élem a kossuthos éveket, mint a Kossuth iskola örökös tagja.”
A Városházi Híradó visszaemlékezése ITT olvasható.