† Jenei Károlyné dr. (Anna néni), egykori igazgatónk

Szomorú szívvel tudatjuk, hogy iskolánk egykori igazgatója (1976-1992) Jenei Károlyné dr. 2014. április 8-án, életének 77. évében elhunyt.

1972-ben igazgatóhelyettesként került a Kossuth Lajos Iskolába, majd 4 év után megpályázta a megüresedő igazgatói állást.
Anna, ahogy kollégái hívták, 16 éves vezetői tevékenysége során nagy gondossággal ápolta az iskola meglévő hagyományait, újakat teremtett, amire mi, az utódok büszkék vagyunk.

A tanulmányi, tartalmi munka színvonalának emelése igazi rangot kapott a nevelő-oktató munka folyamatában. A tehetség felismerése, a rászorultak felzárkóztatása nem szólam volt többé, hanem gondosan, tudatosan megtervezett, s a napi munkában megjelenő nevelői tevékenység.

A második idegen nyelv bevezetése (1978/79. tanév) nemcsak iskolánknak, de a kerületnek is új színt hozott. Az 1985/86. tanévtől kezdődően angol tagozatos iskola lettünk, ez meghatározta a Kossuth Iskolában folyó nyelvoktatás „ívét”. A 110. éves évfordulót sajnos már nem élhette meg.

Emléke örökké a szívünkben él!